Agrostratéga

agrostratega.blog.hu


    Gazdaságátadás, nemzedékváltás – letölthetők a piackutatási adatok
    Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések. Ingyenesen letölthető kiadványunk egy olyan felmérés eredményeit mutatja be, amely szerves részét képezi „Az ügy, ami összeköt – Nemzeti minimum az agrár […]

    Piackutatás és stratégiaalkotás a mezőgazdaságban
    A Mezőhír országos mezőgazdasági szakfolyóirat 2018. február havi lapszámában jelent meg egy kétoldalas cikk az AgroStratéga agrár-piackutatás üzletágával kapcsolatban. Az interjú anyaga letölthető innen. Köszönjük az interjút Fodor Mihálynak, a Mezőhír főszerkesztőjének.  

    Az Év Agrárembere 2017-ben Mutsy Árpád
    A kertészeti ágazat magas hozzáadottérték-termelő képessége, gazdasági multiplikátor hatása, a foglalkoztatásban betöltött szerepe és a technológiai innovációk alkalmazása szempontjából is különleges szegmense az agráriumnak. Talán ennek is köszönhető, hogy igen sok kiváló jelöltet értékelhetett a zsűri ebben a kategóriában. Az AgroStratéga elkötelezett az i […]

    Iránytű a magyar mezőgazdaság útkereséséhez (2. rész)
    Az AgrárUnió országos mezőgazdasági szakfolyóirat 2017. 12. havi lapszámában jelent meg egy újabb kétoldalas cikk az AgroStratéga agrár-piackutatás üzletágával kapcsolatban. Az interjúban egyik szakmai partnerünk és támogatóink közül ketten is nyilatkoznak a piackutatással és a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos viszonyukról. A cikksorozat második […]

    Új trendek az agrármarketingben
    Az Agrárszektor 2017 - Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar agráriumban c. kiadványban jelent meg egy összeállítás az agrármarketing trendjeivel kapcsolatban. Agrár- és élelmiszeripari vállalkozások marketingszakemberei beszélnek arról, hogy milyen trendeket látnak a piacon. Az interjúk anyaga letölthető innen. Köszönjük a megjelenést Romao-Major Katalinn […]

    Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban – friss piackutatási adatok
    Az AgroStratéga 2017-ben már hatodik alkalommal indította útjára azt a kutatást, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési szokásaival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmaz. A gazdálkodók információszerzési szokásaiban robbanásszerű vál […]

    Kirajzolódnak a trendek
    Az Agrárágazat országos mezőgazdasági szakfolyóirat 2017. 11. havi lapszámában jelent meg egy kétoldalas cikk az AgroStratéga agrár-piackutatás üzletágával kapcsolatban. Az interjú anyaga letölthető innen.Köszönjük az interjút Sándor Ildikónak, az Agrárágazat főszerkesztőjének.

    Iránytű a magyar mezőgazdaság útkereséséhez
    Az AgrárUnió országos mezőgazdasági szakfolyóirat 2017. 10-11. havi lapszámában jelent meg egy kétoldalas cikk az AgroStratéga agrár-piackutatás üzletágával kapcsolatban. Az interjúban egyik szakmai partnerünk és támogatóink közül ketten is nyilatkoznak a piackutatással és a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos viszonyukról. A cikk anyaga letölthető […]

    Hogyan tovább, agrár-piackutatás?
    Az Agro Napló országos mezőgazdasági szakfolyóirat 2017. 08. havi lapszámában jelent meg egy kétoldalas cikk az AgroStratéga agrár-piackutatás üzletágával kapcsolatban. Az interjú anyaga letölthető innen. Köszönjük az interjút Gáspár Andreának, az Agro Napló főszerkesztőjének.

    Meghívjuk országos piackutatásunkra - értékes ajándékok és érdekes információk
    Engedje meg, hogy meghívjuk az AgroStratéga országos felmérésére, melynek idén is szakmai partnere az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) és a GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége). E két szakmai szervezet mellett az AGRÁRIN, a HARDI, a NUFARM, a RAPOOL, a SAATEN-UNION és a TAKARÉKBANK is támogatja kezdeményezésünket. Kérdőívünk a mezőgazdas […]

    A humánerőforrás kiváltása és a hatékonyságnövelés a legfontosabb fejlesztési célok
    Az aszályos időszak után, a pályázati döntések kézbesítése előtt még mindig többségben vannak a mezőgazdaságot pozitívan megítélő gazdálkodók – derül ki a Takarék Csoport immár negyedik alkalommal közzétett, az agrárium szereplőinek véleményét, várakozásait tükröző Takarék Agrárhangulati Indexéből. A legfrissebb felmérés eredményei alapján már egy teljes éve […]

    Helyi, regionális vagy országos?
    A kérdést gyakran teszik fel azok, akik mezőgazdasági kiállítást, konferenciát vagy bemutatót szerveznek. Azok fejében is felmerülhet viszont, akik szakmai információszerzés céljából tervezik a részvételt az adott eseményen. Egy rendezvény sikere szempontjából tehát egyáltalán nem mindegy, hogy az helyi, regionális vagy országos. Sok a szakmai érdeklődő vagy […]

    Dr. Kovács Levente az Év Agrárembere Díj agrárkutatás-kategóriájának győztese
    Az AgroStratéga a hazai agráriumban működő vállalkozások professzionális stratégiai tanácsadója a marketing, a kommunikáció, a PR és a piackutatás területén. Elkötelezettek vagyunk az innováció és a társadalmi szerepvállalás iránt, ezért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk az Év Agrárembere Díj Agrárkutatás kategóriáját. Örömmel álltunk az innovatív kezdeményezé […]

    Késik a nemzedékváltás
    Bár a gazdálkodók döntő hányada, 84%-a tervez beruházást a következő öt évben, az arányuk kissé mérséklődött az egy évvel korábban mért 87%-os szinthez képest. A termelők átlagéletkora ismét emelkedett, és a gazdaságátadást célzó erőfeszítések ellenére sem jelenik meg kellő mértékben az új generáció, hogy átvegye a stafétát.Az AgroStratéga 2016-ban már ötödi […]

    Kettősség jellemzi a gazdálkodók szemléletét
    A Takarék Agrárhangulati Index legfrissebb felmérése szerint óvatosabbak, de továbbra is létszámbővítésben és hatékonyságnövelést célzó beruházásokban gondolkodnak az agrárium döntéshozói. Az Index harmadik, 9,14 pontos értéke ugyan elmarad az előző mérés 12,89 pontos értékétől, azonban megállapítható, hogy a mezőgazdaságban érdekelt vállalkozások döntéshozó […]