Szüret mellett már az ültetésre is figyelni kell

Share on LinkedInTweet about this on TwitterShare on Google+Share on Facebook

Szeptemberben elsősorban a betakarítással foglalkoznak a gazdák. Pedig ez az az időszak, amikor már gondolni kell a jövő évi fokhagymatermésre, valamint még madársalátát is vethetünk. Nem kétséges, hogy – a pirospaprika mellett – az egyik legjellegzetesebb magyar fűszer a fokhagyma. A szétszedett gerezdeket mélyen felásott, nem frissen trágyázott földbe most kell elduggatni, négy-öt cm mélyen. Egy négyzetméter területen negyven-ötven tőnek jut hely, és ez megközelítőleg egy háromszemélyes család évi szükségletét fedezi. Lehetőleg a makói őszi, államilag elismert fajta gerezdjeit ültessük el, mert ez szép, egészséges hagymákat fejleszt. Az őszi ültetés azért kívánatos, mert jó termést csak az olyan fokhagymától várhatunk, amelyik átesett az úgynevezett jarovizációs szakaszon, tehát korán vetették és a földben négy-öt fokos, fagypont alatti hőmérsékletű időszakot is átvészelt.
tovább

Share on LinkedInTweet about this on TwitterShare on Google+Share on Facebook